Oldalak / Paĝoj

2016. december 1., csütörtök

Hakuna matata (magyar)

Ezúttal fotó nélkül, de ez néha - mint pl. most - jó jel: ha jól érzed magad, néha elfelejtesz "megfogható emlékeket" gyűjteni az élményeidről.




Ha megpróbálom összeszedni, miért is tűnik az elmúlt másfél hét talán a legjobbnak (vagy legalábbis toplistásnak) az egész itt töltött időszakomból - és meg fogom próbálni :P -, akkor nem kell sokáig keresgélnem. De kezdjük talán azzal, ami mindennek ellentmondhatna (csak mert így hatásosabb):

- ez volt az első alkalom, hogy 7-ből 7 napot dolgoztunk (mert jönnek a fagyok, és a kertben még rengeteg a munka),
- az eltolt hétvégi szabadnapjaimra megbetegedtem (aztán még volt egy kis visszaesés a következő munkanapon is, csak hogy ne mondhassam: ritkán, de akkor mindig a szabadidőmben vagyok beteg),
- az idő nem épp a legszebb, és du. 4 után nem sokkal már sötétben kotorászunk,
- elment az egyik önkéntes, akit kedveltem (mégis, sokkal nyugodtabb vagyok most, mint mikor még itt volt),
- megvettem a vonatjegyem, szóval most már biztos: csak 2 hetem maradt, aztán dec. 16-án irány Budapest. (tudom, "szívtelenül" hangzik, de nincs honvágyam. pedig van pár ember, akinek nagyon fogok örülni, ha újra látom majd, de miért hiányozna bármi addig, amíg itt is jó?),
- az utóbbi héten kb. minden munkanap virághagymákkal telik: végtelen történet, és sokszor elég értelmetlennek is tűnik számomra (főleg, mikor a virágágy már tele, és a kezedbe nyomnak egy zsákot, hogy "akkor még ezt az 50-et!").

Szóval akkor miért is vagyok boldog? Mert

  • sok tartalmas és mély beszélgetésben és rengeteg ölelésben volt részem,
  • a fél napos betegség után csodálatos volt újra felfedezni, hogy a víz édes :O, éhesnek lenni pedig jó,
  • vasárnap hajnali 6 és 7 között (munka előtt!) 1 órát sétálhattam egy kis csapattal, keresztül-kasul bejárva a sötét farmot - itteni adventi hagyomány, hogy minden vasárnap egy-egy kánonnal kezdődik (nem azért, hogy felébredj: épp csak addig vagyunk ott, amíg a dal beúszik az álmaidba),
  • itt egy új önkéntes, aki nagyjából állandóan fél méterrel a föld fölött lebeg és teljesen máshogy látja a világot, mint az átlag. és talán a legboldogabb és -energikusabb ember, akit ismerek (vagy legalábbis a legfeltűnőbben "jól van"). csodálatos, hogy mi mindenre képes az ember kisugárzása, hogy mennyire megváltoztathatja a csoportlégkört akár egyetlen személy is!
Azt hiszem, sok ismerősöm könyvelné el az illetőt valami elszállt hippinek, aki igazából biztosan NEM IS boldog, mert ilyen egyszerűen nincs (főleg nem 19 évesen), mert az élet jórészt és szükségszerűen csak unalmas és sokszor pedig még fáj is. Meg persze azért is, mert ha az ember elismeri (vagy legalábbis megadja az esélyt annak a feltételezésnek, hogy) az effajta boldogság mégis igazi, akkor fel kell tennie magának a kérdést, hogy ő mért nem boldog. Innen pedig már nem nehéz eljutni az önhibáztatásig vagy a bosszankodásig. 


Szerintem mindehelyett sokkal érdemesebb, érdekesebb és kellemesebb is egyszerűen csak hagyni, hogy az újfajta nézőpontok hassanak rád, hogy megihlessenek - még ha nem is mindent értesz vagy nem mindennel értesz egyet. Mint a "könnyű csecsemőkkel": ha mosolyognak, nem kezdesz gyanakodni, hanem viszonzod. Miért kéne felnőttek között másképp?

Szóval azt hiszem, szerencse (és biztos nem véletlen), hogy épp egy ilyen nyitott helyen akadtunk össze, nem egy kis magyarországi közértben. (Bocsi minden eladótól.)

ui: Egyébként ha most élsz a gyanúperrel, hogy biztos van itt még valami, amiről mélyen hallgatok, blabla, akkor tévedsz. Néha a barátságok tényleg ilyen egyszerűek és ilyen könnyen jönnek. És azt hiszem, most pont erre van szükségem - csak semmi bonyodalom. Hakuna matata! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése