Oldalak / Paĝoj

2017. november 25., szombat

Mindennapok (hu)

Nagyon rég nem jelentkeztem, több okból... Egyrészt idén elég gyakran beszélek a barátaimmal és a családommal, mert most sokkal jobban hiányoznak. Így kicsit feleslegesnek tűnt rendszeresen írni. A "célközönség" többsége úgyis tud rólam ezt-azt. Másrészt meg nehéz rávenni magam, hogy leüljek és még írjak is arról, amiről egy ideje egyébként rendszeresen írok magamnak.

Most mégis úgy érzem, hogy szükségem van erre a kis nyilvánosságra,
mert nagyon kevés visszajelzést kapok a munkámra. A nagy tanári szabadságom velejárója, hogy senki sem nézi "felülről", mit is csinálok. Rajtam kívül csak a diákok vannak ott, akiktől kevés egyértelmű válasz van, annak is a nagyon nagy része negatív. És bár tudom, hogy sokszor ezt nem szabad komolyan venni, mert adott esetben két órával később simán elkunyiznák azt, amit előtte leszóltak és nem akartak összebarkácsolni... Azért nehéz így.

A pozitív visszajelzések véletlenszerűen találnak meg más felnőttektől, akiknek mesélek vagy akik a tanítványaimmal dolgoznak. Ha pl. az egyik kísérlet annyira lelkesíti valamelyik srácot, hogy aznap megmutatja a nevelőjének. És van is mire büszkének lennem ilyen téren, azt hiszem, mert sok klassz dolgot csinálok-csinálunk:
TimeLine - a kártyajáték eská verziója középkori találmányokkal, a középkor-epochánkhoz.
Fapados barométer (légnyomásmérő) az időjárás-epochához - és tényleg működik!
Heti személyes dicséretkártyák.
Mégis, sokszor elbizonytalanodom, hogy jól csinálom-e a dolgom, és mi is a dolgom egyáltalán. Nem készítek semmiféle vizsgára, dolgozatra, továbbtanulásra. Nem tudom pontosan, honnan indulunk, hogy mit is tanultak a gyerekek eddig: mert bár egy darabig jártak állami iskolába, de elég össze-vissza.

Mivel nincs semmiféle kontroll vagy feltétlen elérendő cél, elég hamar rátanultam, hogy rövidebb távra tervezzek - az új témakör előtt persze kutakodom és gyűjtöm az ötleteket, kicsit össze is rendezem... De a tényleges részletes munkát szinte mindig előző napra hagyom... pedig tudom, hogy így könnyen visszanyal a fagyi: kifogy a tinta a nyomtatóból, mikor már nincs idő kicserélni, esetleg kicsit elalszom (ez nemrég - három hónapja most először - tényleg megtörtént), és nem tudom reggel befejezni a munkát, stb.

A legjobb valószínűleg az lenne, ha minden epochához lennének valamilyen indikátoraim, elérendő célok, amiket ki lehet pipálni. Aminek a kipipálása azt jelentené, hogy elégedett lehetek a saját munkámmal. Bár őszintén szólva fogalmam sincs, bármi indikálja-e, hogy jól végzem a munkám. Időnként fülön csípek egy-két kisebb-nagyobb fejlődési momentumot, például hogy X-nek sikerült senkit sem megérinteni (böködnie, fogdosnia, stb.), aki ebből amúgy nem kért volna. Vagy hogy Y most már egy hete nem kurvázott le, most már csak "buta tehén" vagyok a rossz pillanatokban. Vagy hogy X megköszönte, hogy jó étvágyat kívántam neki - amin annyira meglepődtem, hogy nevetnem kellett, ő meg nem értette, hogy hirtelen mi ütött belém. De az általános szabály mégis csak az "1 lépés előre, 2 hátra". Legalábbis az utsó időben ez a benyomásom.

A másik, ami egy jó önellenőrző rendszer kigondolásához kéne: idő - amit nehezen szánok ilyesmire. Főleg, hogy nincsenek teljes hétvégéim, mert szombat délelőtt a konyhában dolgozom. Ezt nagyon szeretem csinálni, és a szombat az egyetlen délelőtt, amikor szóba jöhet, így viszont csak heti másfél szabad napom van. Még az őszi szünetben is dolgoztam, és nem is gondoltam bele, hogy ez "tanáréknál" nem szokás. Igaz, csak 3/4 részt vagyok itt tanári minőségemben, mégis: így három hónap után nagyon érzem, hogy igazi tanítási szünetre van szükségem, ahol nevelőként se kell gyerekeket pesztrálnom, és egyáltalán: amikor van elég szabadidőm pl. pedagógiai inspirációt keresni. Tervben volt őszre is, és mégsem lett belőle semmi hosszabb olvasmány. És az a vicc, hogy mindezzel együtt nem sokkal dolgozom többet, mint az átlagos 40 óra, amiből a tanítás csak heti 20, és annak egy jó része sem tanítás a szorosan vett értelemben. Az itten átlagos munkaidőhöz képest pedig sehol se vagyok - de ez jól is van így, mert a legtöbben tényleg éjjel-nappal dolgoznak.

Mégis, ennyi munka is eléggé lefáraszt: amikor vége, már arra is nehéz rávennem magam, hogy a következő napra készüljek. Ilyenkor néha mégis örülök annak, ha előző nap csak a fele vagy annyi se sikerült a tervezettnek, mert akkor kicsit tovább kihúzom azzal, ami már van.

A pedagógiai vagy bármiféle visszajelzés egyébként annyira hiányzik, hogy a héten iszonyú részletes és élénk álmom volt arról. hogy hazalátogatok, és a budapesti utolsó óráimat egy random gimiben töltöm óralátogatással. Mert itt nincs senki hús-vér tanár, akitől élőben és "bevetés közben" leshetném el a csíziót. Ezt csak az tetézi, hogy annyi idő óta ez a kérdés vett rá újra a blogolásra, hogy össze-vissza írkálok a tapasztalataimról. Miközben tudom, hogy persze ettől se kaphatom meg, ami igazán kéne, mert ez az írásos beszámoló még annál is áttételesebb, mint amikor itt igazából mesélek valakinek arról, hogy mi történt aznap az "iskolában". Pedig már az ilyen beszámolókra kapható reakciót is kevesellem...

2 megjegyzés:

  1. Nem gondoltál arra, hogy meglátogasd a Waldorf-sulit, hogy lásd, ők hogy dolgoznak és esetleg megbeszéld az ottani nevelők közül valakivel, hogy nézze meg, Te milyen foglalkozást tartasz?
    Apa

    VálaszTörlés
  2. Sajnos semmi értelme így megfigyeltetnem magam, mert olyan kicsi a "csoport" és olyanok a srácok, hogy amint bárki beülne, teljesen más lenne az egész helyzet és az ő viselkedésük is. És a Waldorf-suliban átlagos csoportméret, anyag, gyerek van, itt meg ezek közül egyik se.

    VálaszTörlés